Fergie és Giggs díjai
sam 2007.03.17. 15:37
Ryan Giggs és Sir Alex Ferguson február hónap legjobbjai!
A United mindössze három bajnoki mérkőzést játszott februárban, azonban ezek mindegyikén begyüjtötte a három pontot, így az oly fontos márciusi időszakra jól hangolt a csapat.
Ryan Giggs a három mérkőzésből kettőn betalált, előbb a Tottenham elleni 4-0-ra megnyert találkozón, majd a Fulham elleni 2-1-s győzelem során is.
Nem ez az első alkalom, hogy Sir Alex Ferguson és Ryan Giggs egyszerre érdemlik ki a hónap legjobbja címet, hiszen az idei szezon augusztusában is ők vihették haza az elismerést, mikor is a United repülőrajtot véve kezdte a pontvadászatot.
Ez az első eset 1996 óta, hogy egy menedzser és játékosa egy szezonban kétszer hódítsák el együtt a hónap legjobbja titulust, akkor Robbie Fowler és menedzsere Roy Evans érdemelte kétszer az Premiership "Hónap legjobbja" címét.
Giggs nagy szerepet játszik idén a United sikereiben, és kijelentette, kora ellenére még mindig maximálisan harcrakésznek érzi magát.
"Fittnek érzem magamat, és jól vagyok" kezdte Ryan.
"A legnehezebb dolog számomra, hogy egy-egy mérkőzést követően regenerálódjak. Nagyon sok mérkőzés jön egymás után, amik között kevés az idő a pihenésre."
"Azonban az erőnléti edzések, illetve a kemény mérkőzések következtében fizikailag nagyon kiegyensúlyozottnak érzem magam. Jobban érzem magamat a bőrömben, mint valaha."
A már 33. életévében járó szélsőt sokan kérdezgetik meddig folytatja még, azonban a "walesi varázsló" nem foglalkozik a jövővel: "Meglátjuk mi lesz a későbbiekben."
"Nem lehet tudni mi történik az elkövetkezendő időben."
|